Már magyarul is megnézhetjük a Borderlands első, őrült előzetesét!
Nyáron végre befut a mozikba a Borderlands élőszereplős adaptációja, melyben olyan színészek formálják meg a videójátékok karaktereit, mint Cate Blanchett, Kevin Hart, vagy éppen Jamie Lee Curtis, de Claptrap szerepében Jack Black is hallható lesz a filmben, legalábbis ha eredeti nyelven nézzük. Most megérkezett az előzetes szinkronos változata, és ebből kiderül, hogy a rajongók kedvenc robotjának a magyar hangját Black leggyakoribb hazai tolmácsa, Kálloy Molnár Péter szolgáltatja.
A Borderlands-filmet egyébként nálunk forgatták, és nem mostanában. A Becstelen brigantyk "medvezsidójaként" is ismert, amúgy inkább horrorokat rendező Eli Roth vezényletével 2021 tavaszán és nyarán zajlott a munka Magyarországon, ám a Lionsgate stúdió nagyon sokáig hallgatott a projektről ezt követően. Aztán kiderült, hogy sok pótforgatásra van szükség, erre viszont Roth nem ért rá, mert már a Hullaadás című slasherjével volt elfoglalva, így a Deadpoolt és a Terminator: Sötét végzetet is jegyző Tim Miller ugrott be a helyére a rendezői székbe.
Az akcióra és humorra is nagy hangsúlyt fektető sci-fi középpontjában a Blanchett által megformált Lilith áll, aki egy hírhedt törvényenkívüli, és kénytelen visszatérni az otthonába, Pandorára, ahol azt a megbízást kapja, hogy találja meg egy hatalmasság eltűnt lányát. A küldetéshez Lilith egy szedett-vetett csapatot toboroz, melynek szörnyeken és veszélyes banditákon kell átverekedniük magukat, miközben egymással is nehezen jutnak dűlőre. Pedig eléggé ajánlott lenne, ha így tennének, mivel az egész univerzum sorsa a kezükben lehet.
A Borderlands-film augusztus 8-án érkezik a magyar mozikba, a már említett színészek mellett Édgar Ramírez, Gina Gershon, Ariana Greenblatt, Bobby Lee és Florian Munteanu látható a fontosabb szerepekben.