Március

Majdnem kitettek magukért a franciák, mert készítettek nekünk egy izgalmas sorozatot, csak valahogyan felemásra sikeredett. Ez a kijelentés nagyjából az évadot is kettévágja, s bár nem azt jelenti, hogy az első három-négy rész rossz volna, ám az ötödik-nyolcadik minden szempontból határozottan erősebb. Utóbbi Laura Weaver és Samuel Bodin rendező érdeme.

Kár ezért a címért. Mármint a magyarért: Párizsi alvilág. Nem mintha az eredeti, a Furies, ami a filmben szereplő fúriá(k)ra utal, jobb volna, de az legalább közelebb áll a történethez. EZ A FILM UGYANIS, HA VALAMIRŐL SZÓL IS, LEGKEVÉSBÉ AZ ALVILÁGRÓL. INKÁBB ANNAK EGYFAJTA ROMANTIZÁLT SZERVEZETÉRŐL. Arról nem is szólva, hogy Párizsi alvilág címmel egyszer már forgalmaztak Magyarországon francia filmet. Persze az 1973-ban készült alkotás is kapott egy rakás variációt, az angoloknál The Holes, vagyis A lyukak, a franciáknál meg eredetileg Les gaspards, vagyis A pazarlók néven futott, de az nem is erről szól, mint a 2024-es Párizsi alvilág sorozat.     A franciáktól már megszoktuk, hogy az olyan filmekben, amelyekben lőnek, bunyóznak, reccsen a csont, vagy csak egyszerűen kegyetlen, már régen nincsen férfiuralom. A nők elérték, hogy ők is hentelhessenek, állkapcsot törjenek, szétvagdalva vérezzenek. Az ilyen karakterek megformálásához ma már nincsen szükség Jean-Paul Belmondóra, Jean Renóra, Sami Bouajilára, Tomer Sisley-re vagy Alban Lenoirra, jöhetnek a nők, lányok, asszonyok. Ebben ráadásul az a jó, hogy legalább bizonyossá válik, hogy a világ, ha gonosz, az nem csupán a férfiak miatt van, és ha jó, az a nőknek is köszönhető. Egészen rendben van az, hogy a franciák képesek nem sztereotípiákban gondolkozni, modern kori filmjeikben a jó és rossz párharca messze erkölcsi alapokon nyugszik – vagy éppen nyomaszt.